A hetekben volt egy telefonos beszélgetésem egy kismamával. Közeledett a terminusa, de nagyon félt. Nem akart szülni. Azt mondta, legszívesebben visszafordulna.
Első baba volt, és napról napra egyre többször tört rá a pánik. Félt az ismeretlentől, hogy nem tudja, mi vár rá. Egyedül érezte magát. Vágyott is rá hogy támogassa valaki meg nem is.
Egyik este telefonon keresett, mert újra elöntötte a félelem.
Csak beszélgettünk. Nem hitegettem, teljesen valós dolgokat mondtam neki. Adtam neki pár gondolatot, amikbe belekapaszkodhatott. Kérte, hogy mondjak még ehhez hasonlókat, mert úgy érzi segít neki.
Egyszer csak érezhetően megkönnyebbült. Mintha egy blokk oldódott volna fel benne. Sikerült elengednie a félelmeit.
Megkérdezte: „Mi lesz most szerinted? Elindulhat a vajúdás hamarosan?”
Én erre csak annyit mondtam: „Hát, ezt így nem lehet megjósolni, de ez egy remek kezdés, hogy ki tudtad ereszteni azt, ami eddig gátolt. Ez biztosan hozzáad a folyamathoz.”
Alig hittem el… 5 perc sem telt el, és máris szólt, hogy méhösszehúzódása van! Aztán 8 perccel később újra. Lemértük a hosszát: 1 perc! Itt már lehet valami.. -gondoltam magamban. Aztán szépen, fokozatosan erősödtek és rendszereződtek az összehúzódások. Alig hogy észbe kaptam már aktívan vajúdott!
Ott voltam vele hívásban 2 órán keresztül hajnal 1-ig. Együtt lélegeztünk. Segítettem neki leküzdeni a hullámokban visszatérő félelmeket, és megtalálni a megfelelő testhelyzeteket. Emlékeztettem a céljaira, amikről közösen beszéltünk az elején. Teljes nyugalommal tudtam őt támogatni és bíztatni, mikor mire volt éppen szüksége. Volt hogy kifejezetten kérte: beszéljek hozzá, javasoljak más pozíciót; de volt, hogy csak csendben jelen voltam.
Azt kérte: „Tarts meg.” Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra.
Olyan volt, mintha egy biztonságos buborékba került volna, tudott befelé figyelni és belemerülni a folyamatba. Szépen haladt előre.
Végül a kórházban, első gyermekét teljesen természetesen szülte meg. Beavatkozás mentesen. Gátvédelemmel.
Az elején még visszafordult volna. A végén pedig ezt mondta: „Sosem éreztem még magam ilyen biztonságban.”
Ezért hiszek abban, hogy a dúlai jelenlét és a megtartó erő nem a fizikai tértől függ. Lehet telefonon. Lehet online. A lényeg, hogy ne maradj egyedül.
Ha szeretnél te is hasonló megtartottságot a szülésed alatt, írj nyugodtan!
(Az édesanya hozzájárult, hogy név nélkül megosszam röviden a történetét. Több információt nem osztok meg róla sem kommentben, sem szóban. A képet AI segítségével generáltam.)
