
Kicsit izgulva érkeztem a családhoz. Nem az én kísérésemben voltak, csak beugrottam valakit helyettesíteni.
2-3 napja született a kisbaba és feladatom az volt, hogy megnézzem hatékonyan szopizik-e.
A pici nagyon nyugtalan volt, sírt, az édesanya pedig kimerültnek tűnt.
Ahogy figyeltem őket, szinte azonnal feltűnt, hogy hol csúszik el a dolog: a technikán kellett picit finomítani.
Mivel akkor még nem volt nálam szemléltető eszköz, rögtönöznöm kellett…
Így hát egy zoknin mutattam meg az édesanyának a helyes tartást és a mellretételt. Kívülről nézve elég mókás lehetett.
Adtam néhány gyakorlati tippet, majd újra megpróbálták.
És a csoda abban a pillanatban megtörtént.
A baba végre szépen, mélyen a mellre tapadt.
Megnyugodott, elégedetten evett-ivott . Szavakkal leírhatatlan öröm volt látni ezt a hirtelen jött megkönnyebbülést.Értő figyelemmel hallgattam végig az újdonsült szülők kezdeti nehézségeit. Megosztották velem az otthonszülésük élményét is, és érezhetően jól esett nekik elmesélni ezt valakinek, aki igazán megérti őket. Aznap éjjel a kisbaba végre békésen, teli pocakkal aludt.
Amikor elbúcsúztak annyit mondott az apuka, hogy „Köszönjük, hogy jöttél, megváltás volt”. Ez a mondat azóta is fülemben cseng és visz előre, hogy még több családnak tudjak hatékonyan segítséget nyújtani.
Ekkor döntöttem el, hogy hivatalosan is elvégzem a szoptatási segítő tanfolyamot, hogy biztosabb tudással tudjam támogatni az újdonsült édesanyákat.
Az Anyatejút Tudásközpont alap- és középhaladó tanfolyamának elvégzése rengeteget formált a szemléletemen. Megnyugtató érzés, hogy mostantól naprakész, bizonyítékokon alapuló tudással támogathatom az édesanyákat, biztos támaszt nyújtva számukra.
A sikeres szoptatás ugyanis nagyon sokszor nem a szerencsén, hanem a megfelelő, értő támogatáson múlik.
Nem túlzás azt mondani, hogy egy jókor jött, szakszerű segítség az egész gyermekágyas időszakot megmentheti. Visszaadja az édesanya magába vetett hitét, és megadja a babának azt a békés indulást, amire mindkettőjüknek hatalmas szüksége van.
Nem kell egyedül küzdenetek a nehézségekkel. Ha úgy érzitek, elakadtatok, merjetek segítséget kérni!


